Az igazak és a gonoszok szétválasztásáról szól a mai evangélium. A példázat szerint az ítéletkor mindazok osztályrésze lesz az örök élet, akik a legkisebbek szükségén segítettek. Egy falat kenyér, egy pohár víz, egy látogatás... Sokszor észre sem vesszük, hogy apró jókat teszünk. Tegyük továbbra is, és tartsuk fontosnak!
A talentumokról szóló evangéliumi példázatba számos ponton bele lehet kötni: miért ezt, miért így tanítja nekünk az Úr Jézus? Megvalósul-e benne az igazságosság? Miért azt jutalmazza az Úr, akinek már eleve 10 talentuma van, miféle befejezés ez? Hamar észrevehetjük, hogy ezek emberi okoskodások, földi viszonyok alkotta gondolatok. Mit gondol azonban a Mester? Azokat díjazza, akik a kapott talentumokat megpróbálták kamatoztatni. Nem profit-orientáltan, hanem a cselekvést látva adja a jutalmat. Ez nem gazdasági logika, hanem Isten szeretete! A jó hír, hogy ez tanulható! Sőt, továbbadható, továbbadandó!
Ahogy közeledünk az egyházi év végéhez, a vasárnapi evangéliumok témája egyre a végidőre, az éberségre hívja fel a hívő emberek figyelmét. Nem riogatásból, hanem azért, hogy tudatosítsuk magunkban: az a fegyelmezettség, bölcsesség és szeretet, amellyel éljük a mindennapjainkat, szükséges ahhoz, hogy bármikor megállhassunk Isten színe előtt. Ebben pont annyi félelmetes van, amennyi dolgunk van ezzel!
Szent Imre herceg, a magyar ifjúság védőszentje, járj közben a fiatalokért, hogy mindig Krisztus mellett tudjanak dönteni, életük, hivatásuk a mennyországba vezető út sarokkövei legyenek! Könyörögj értünk, plébániai közösségünkért, hogy egymást segítve haladhassunk az úton, megkezdett örök életünk beteljesedhessen egykor Országodban!
Egy törvénytudó farizeus bele akarja az Úr Jézust vonni egy végeláthatatlannak látszó vitába, és felteszi a kérdést: melyik a legfőbb parancs a törvényben? A Mester egyértelműen kijelöli az irányt a rendelkezések elemzésében elvesző farizeusoknak, és persze mindazoknak, akik hallgatnak a szavára. A szeretet hármas parancsa, mely Isten, az embertárs és önmagunk megfelelő szeretetéről szól, minden korban a kiegyensúlyozottság, a béke és Isten Országának keresését jelenti. Kell ennél több?
"Szabad-e adót fizetni a császárnak, vagy nem?" Az evangéliumban az Úr Jézus felé irányul ez a kérdés, nekünk pedig eszünkbe juthatnak az ezzel kapcsolatos pénzügyi kifejezések: adózás, hitelezés, illeték, adóparadicsom, támogatás... Ezek nem csupán szavak, hanem sok esetben a saját bőrünkön tapasztalt valóságok. Érezzük, hogy legszívesebben szabadulnánk ezektől. Ha megadjuk Istennek, ami az Istené, akkor az Úr kinyitja a lelkünket egy nagyobb szabadság befogadására, ugyanis eltelünk a szeretetével, ami megosztásra vár.
A mai evangéliumi részletben ismét egy példabeszédet hallunk az Úr Jézustól, és talán a legegyszerűbb képpel segíti a gondolkodásunkat: egy menyegzős lakomához hasonlítja a mennyek országát. Mindenki meghívást kap, a példázat derekára valóban meg is telik a lakodalmas ház. A király körbejár a vendégek között, és azt, akin nem volt menyegzős ruha, kiteszi a "külső sötétségre". Ezt a ruhát mi magunk szőjük itt a földön az erényes életünkkel, jótetteinkkel, imádságainkkal, de nem kizárólag saját erőfeszítésből, hanem együttműködve Isten kegyelmével.
Vasárnapra esik az idei évben ez az ünnep, amikor Szent István ország-felajánlása kapcsán úgy tekintünk a Szűzanyára, mint a magyarság védasszonyára. A Szent Imre templomban található Mária-szobor is úgy ábrázolja égi édesanyánkat, hogy a magyar szent korona díszíti a fejét. Így tartja Szent Fiát, és mutatja nekünk, hogy kit kövessünk!
"Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó!" - tartja a közmondás. A mai evangélium üzenete mindnyájunk számára egyértelmű: Isten nem nagy szavakat vár tőlünk, hanem hogy tetteink tükrözzék krisztusi hovatartozásunkat. A példabeszédben szereplő mindkét fiú felkérést kapott, hogy dolgozzon a szőlőben. A legszebb az volna, ha meg is ígérnénk, és meg is tennénk Isten akarata szerint mindazt, amire Atyaként megkér.
A mai evangéliumi szakaszt hallgatva egyszerre feltámad bennünk az igazságérzet, és az Úr szeretete utáni vágy. Minden szőlőmunkás egy dénárt kapott, függetlenül attól, hogy mennyit dolgozott. Minden bizonnyal mindegyikünkben van szorgalom, komolyan bele tudunk állni egy-egy munkába, tevékenységbe - erre gondolva nyilván az igazságosság kérdése dominál bennünk. Nem szabad elfelejtenünk azonban, hogy mindannyian rászorulók is vagyunk: ha nem is feltétlenül anyagiakban, de az isteni irgalmasságra mindenképpen. Gyarlóságaink legtöbbünket nyomasztani szoktak. Ekkor tudunk eltelni a könyörületes Isten jóságával. A fizetség mindenkinek ugyanaz volt a példázatban: egy dénár. Életünk célja is legyen mindnyájunknak ugyanaz: a mennyország!
© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.