A mai evangéliumban Jézus a talentumokról szóló példabeszéddel tanít bennünket, hogy Istentől mindnyájan kaptunk képességeket, tehetséget valamihez, amelynek kibontakoztatása a földi életutunk feladata. Segítséget is kapunk hozzá, hiszen Ő velünk van a világ végéig. Bár a példabeszédben a számadáskor egyik szolga sem ment üres kézzel, mégis egyértelmű az üzenet: kamatoztassuk mindazt, ami bennünk van!
A mai evangélium Jézusnak a tíz szűzről szóló példabeszédét állítja elénk, amelyben a vőlegényt öten okosan, lámpásukhoz vitt plusz olajjal várták. A másik öt szűz nem gondolt a tartalékra. Pénzük volt, akár azt is gondolhatták: majd ha kell, veszünk. Manapság, amikor szemléljük a világ helyzetét, a körülöttünk titokzatoskodó fertőzést, amely kedvére válogat, hamar beláthatjuk, hogy az igazi tartalék nem a pénzünk. Vágyakozunk arra, hogy igazi olajunk legyen, olyan, ami ér valamit a készenlét élesedésekor. Urunk, adj nekünk éleslátást, hogy megtaláljuk életünkben a tiszta olajat, amellyel világítva várhatunk Téged!
Keleten már 380-ban megemlékeztek minden vértanúról. A nyugati egyház liturgiájába IV. Bonifác pápának köszönhetően került be, aki – miután megkapta a pogány istenek tiszteletére épült római Pantheont – 609. május 13-án Mária és az Összes Vértanúk tiszteletére szentelte fel. III. Gergely pápa (731–741) kiszélesítette az ünneplendők körét: a „Szent Szűznek, minden apostolnak, vértanúnak, hitvallónak és a földkerekségen elhunyt minden tökéletes, igaz embernek” emléknapjává tette mindenszentek ünnepét. IV. Gergely pápa (827–844) döntése értelmében került az ünnep november 1-jére.
A vasárnapi evangéliumban azt halljuk, hogy megint alattomos szándék vezeti Jézus kérdezőit. Melyik a legfőbb parancs? - tudakolja az egyik törvénytudó. Az Úr Jézus a szeretet főparancsával felel meg neki, ami azt jelenti, hogy a Tőle kapott szeretetet a Tőle tanult módon adjuk tovább mindenfelé. Teljesítve az Atya akaratát, jóakarattal, tisztelettel, törődéssel odafordulva az emberek felé, megvalósulhat mindez. Közben pedig észrevesszük, hogy önmagunkkal is harmóniában vagyunk. A vallásosságot szemlélve sokan csak azt veszik észre, hogy valamit nem szabad, csupa lemondás, megfelelés az élet. Ha a szeretetet, mint "feladatot" nézzük, rádöbbenünk, hogy Isten a szabadságra teremtett minket. A XXI. század embere nem pont ezt keresi gőzerővel?
Elhangzik a mai evangéliumban a sokat idézett jézusi mondás: "Adjátok meg a császárnak, ami a császáré - Istennek pedig, ami az Istené!" Könnyen lehet, hogy sok mai ember tovább kérdez: hát velem mi lesz? Mi lesz az enyém? Önzővé lett világunk szemléletében teljesen jogos a kérdés. Miért csináljak valamit, ha nem lesz belőle hasznom? Krisztus Urunk tanítása többek között azért is Örömhír, mert minden korban, bármilyen kifordult helyzetben találunk benne eligazítást. Istennek szolgálni, vagyis őt keresni, és megtenni, amit vár tőlünk - ebben természetesen benne vannak a földi élet kötelességei is -, a legfőbb "hasznot", az örök élet boldogságát jelenti számunkra. Hogy velünk mi lesz? Reméljük, hogy ez!
Az Úr Jézus példabeszédet mond a mennyek országáról. Ezúttal egy esküvői meghíváshoz hasonlítja, melyre a király végül mindenkit, akit csak a szolgái össze tudtak szedni, beterelt a fia menyegzőjére. Egyiküket azonban kitessékelt a lakomáról, mert nem volt úgy öltözve. Felmerül a kérdés: ha valaki az utcáról egyszer csak egy lagziban találja magát, hogy lett volna megfelelő az öltözete?
Jézus, a Mester itt arra gondol, hogy igyekezzünk úgy élni, hogy bármikor számot adhassunk az életünkről. Ha a kegyelem állapotában vagyunk, tulajdonképpen bármikor jöhet a "mennyei menyegzőre" szóló meghívó...
Heti hirdetéseinket a Tovább gombra kattintva találják.
Heti hirdetéseink
Heti hirdetéseink
Heti hirdetéseink
Heti hirdetéseink
© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.