A tavon hajózó tanítványok nem érezték magukat biztonságban az alvó Jézus mellett. A vihar félelme úgy tűnt, hogy legyőzi őket. Felébresztették a Mestert, hogy csináljon már valamit. Az Úr Jézus parancsolt a szélnek, nyomban csend lett. Mi hogy vagyunk az életünk viharaival? Félünk, vagy elkezdjük felébreszteni a velünk egy hajóban lévő Mestert?
Az Úr Jézus az Isten országát egy földbe vetett maghoz hasonlítja, amely megérik az aratásra. Életünk, és tulajdonképpen a bennünket körülvevő világ is hasonló ívet rajzol. Mindnyájunk életében ez egy folyamat, melyre Isten meghívott minket. A végső célunk: végigjárva utunkat az Isten országába jutni, elnyerni azt a jutalmat, amelyet Isten ad nekünk. Az "érési" folyamat persze nem egyszerű, engedjük, hogy életünket öntözze az Úr a kegyelmével, neveljen a tanításával, éltessen szentségeivel!
Ha igazán ismerjük azt, akit meg szeretnénk ajándékozni, valamilyen személyre szabott ajándékkal igyekszünk kedveskedni neki. Megpróbáljuk átgondolni, minek örülne igazán. Úrnapján azt ünnepeljük, hogy az Úr Jézus ismer bennünket, átgondolta, hogy mivel tudna nekünk örömet szerezni. Gondolt arra, hogy ne legyünk egyedül, sose érezzük, hogy erőtlenek vagyunk. Így hát nem mást, mint ÖNMAGÁT adta az Oltáriszentségben. Asztalhoz hív ünnepi lakomára, amelyet csak el kell fogadnunk. Azt üzeni: Gyertek!
A feltámadás ötvenedik napján - ahogyan azt az Úr Jézus megígérte a mennybemenetele előtt - kiáradt a Szentlélek az apostolokra. Erő, bátorság töltötte el őket, aminek az lett a következménye, hogy a feltámadás öröme már nem csak egy belső kör egyéni érzése maradt, hanem elindult a misszió: elkezdték hirdetni szerte a világon, hogy Jézus a mi Királyunk, aki feltámadásával megnyitotta a mennyország kapuját. A Szentlélek bennünket is képessé tehet arra, hogy a környezetünkben legyen bátorságunk megvallani, hogy Krisztushoz tartozunk. Nem csupán akkor, amikor kérdeznek.
Amikor a hitvallást mondjuk, az Úr Jézussal kapcsolatos legfontosabb eseményeket a maguk egymásutániságában soroljuk, melynek egyike, hogy "fölment a mennybe". A feltámadás utáni találkozások alkalmával a Mester igyekszik elbúcsúzni, a tanítványok számára az irányt kijelölni. Szívükbe vési, hogy várják a Szentlelket, aki erővel, bátorsággal tölti majd el őket. Amikor szemléljük a mennybe ment Urat, váltsunk át egy szent várakozásba, a Pünkösdöt nyitott szívvel váró tanítványok egyike legyünk!
A mai evangéliumban az Úr Jézus barátainak nevez minket, tudtunkra adja, hogy Ő választott minket, és parancsba adja a szeretetet. Milyen jó, hogy ez Tőle indult, és a mi barátságunk, ragaszkodásunk, szeretetünk nem más, mint válasz ezekre az isteni szavakra! A megelőző szeretet egyúttal a példaadást is jelenti. Nekünk e minta alapján kell ebben fejlődnünk.
A múlt vasárnapi evangélium "Jó Pásztor"-képe után Jézus szőlőtőhöz hasonlítja magát. amikor minket a szőlővesszőkhöz hasonlít, ugyanúgy a szoros kapcsolatot világítja meg, mint a pásztor és a juhok esetében. Itt azonban még inkább az életről van szó. Táplálásról, energiáról, éltetésről. Egy a dolgunk, rajta maradni a szőlőtőkén, befogadni a Mester örök életre hívását!
Jó Pásztor vasárnapja - ez az elnevezés a mai evangéliumból az Úr Jézus egyik legfőbb tulajdonságára utal: úgy vezet bennünket, ahogy a rendes, becsületes pásztornak gondja van a nyájára. Ha a legnépszerűbb keresőbe beírjuk: "pásztor", elsőként a Wikipédia lexikon jelenik meg, melyben az első mondat így hangzik: A pásztor foglalkozás ősi állattartó mesterség, de életforma is. Krisztus Urunk megalapította a papságot, hogy a benne hívők egyrészt mind többen legyenek, másrészt igazi nyájként éljenek. A papi hivatások világnapján imádkozzunk lelkipásztorainkért, de önmagunkért is, hogy kölcsönösen törekedjünk minél inkább megismerni egymást, jó kapcsolatban lenni az Atya és a Fiú kapcsolatához hasonlóan. Komoly ez a mérce, van tehát hova fejlődnünk!
A mai evangélium visszakalauzol bennünket húsvét estéjére. A Feltámadott belép a tanítványokhoz e szavakkal: Békesség veletek! Miután megmutatta a sebeit, enni kért, hogy bebizonyítsa, nem szellemet látnak. Ezek után következnek a szavak. Tanítás, amely már a jövő felé tereli őket. Olyan táplálék, amely túlmutat a földi ételen. Az Atya ígéretének - a Szentléleknek - kiárasztása pedig kifejezi, hogy Isten a világ végéig gondját akarja viselni megváltott népének. A bőrünkön érezhetjük mindezek valóságát, melyre csak válaszolnunk kell(ene).
Az irgalmasság több, mint megbocsátás. Isten egyik alaptulajdonsága, amely számunkra erkölcsi erény lett, keresztény létünk központja. "Legyetek irgalmasok, amint Atyátok is irgalmas!" Az Úr Jézus felhív bennünket az elfogadás, a szeretet, a megbocsátás, a szolidaritás útjára. Szívéből sugárzik mindez. Kövessük Őt, hiszen Ő az út, az igazság és az élet!
© Soproni Szent Imre Római Katolikus Plébánia 2011-2020 Minden jog fenntartva.